Néz,néz,néz,
Édes tekintettel rám néz.
Ahányszor csak találkozunk,
Tekintetünk összeforr,
S csak állunk.
Miért nézel?
Miért csinálod ezt velem?
Ugyanaz a tekintet,
Ugyanaz a helyzet...
Szép lánnyal beszélgetsz,
De te észreveszel és rám nézel,
S őt többé észre se veszed.
Nem törődök veled,
Hisz Don Juan a híred...
Úgy is nemsokára elmész,
S nem találkozunk többé.
Furcsa vagy,
Nem értelek!
Vagy csak én őrültem meg?
Alig ismerlek,
Pedig többször láttalak...
Hmm...
Találkoztunk.
Ismét rám nézel.
Egyenesen a szemembe,
És én visszatekintek rád.
Szemeim kíváncsiak,
Falják a látványt,
Mint kisgyerek a cukrot.
S csak állunk ott megigézve,
A többi embert elfelejtve.
Körülöttünk megszűnik a világ,
Tér és idő semmivé lesz.
Ébredj fel!
Böknek vállon,
S tekintetem elszakad tőle.
Tőle, ki hatalmas rejtélyt hagyott rám örökre.
