Mit néz Ő?

Csak nézek a végtelenbe,

Mikor meglátlak az életemben.

Rám nézel mint aki újat lát,

Én pedig vissza mint aki rosszul lát.

Engem néz?

Körülnézek,visszapillantok.

Vajon miért?Már többször láttam...

Láttam láthatóan.

Mi lehet a baja?

Talán rossz a szeme?

Hát miért nincs szemüvege!?

Hagyjuk...Biztos csak délibáb.

Vagy az eszem vitte el a láz...

Hát ha elvitte hozza már vissza,

Mert őrjítő már ez a huza-vona!

Én ismerlek.

De te ismersz e engemet?

Nehéz kérdés.

De mégnehezebb a kiderítés.

Na mindegy!

Holnapra már el van felejtve,

Ennek a párnak nincs jövője. 

Külömbözünk mint;

A Nap és a Hold,

Vagy a fekete és a fehér...

Hoppá!

Ismét találkoztunk!

Ismét úgy nézel rám,

S most közelebb lépsz hozzám.

Nem értem mi történik,

De érzem, valami új kezdődik...

Nem értem...

Nem értem ki a hibás,
Én, vagy valaki más?

Nem mondasz semmit és ez zavar,
Pedig így bárki bekavar.

Szólalj meg és nézz rám,
Ez kész rémálom ám!

Gond és bú.

 Gond és bú,
Eme napon nagyszabású.

Látom rajtad ,hogy szenvedsz,
Egyedül vagy pedig tévedsz!

Titokban mögötted állok,
S csak rád várok.

Mond el mi bánt,
S tovább lépsz tán.

Kezeim között arcod,
Szemeidben kudarcod.

Tudom én, láthatóak,
Óvatosan nyugtatgatlak.

Átölelek, nem eresztelek,
Angyali szárnyal körülveszlek.

Szemeidből könny csordul,
Ami az arcodról lehull.

Az értéktelen emberek...

Sötét helyre tévedtem,
Egyedül maradtam az életben.
Gonosz fattyak mosolyognak,
Bután bámulnak s vihognak.

Rájuk nézel az értelemért,
De csak ürességet látsz ,
Nem is érted miért.

Azt hiszed máshol jársz,
Pedig tévedsz,
Jó helyen állsz!

Hirtelen dühös leszel,
Mérgesen rájuk nézel.

Csalódást mutatsz feléjük,
Feléjük kik aljas,hazudós,semmirekellő csürhe!
Egyedül nem mennek semmire,
Félősek akár egy kiscsibe!

Bár inkább férgek,
Mivel reménytelenek.
Segíteni se lehet rajtuk,
Nem érdemelnek mást,
Csak az árulást!

Hagyjuk...Se szót se beszéd!
Ne kövesse őket semmiképp!
Nem érdemelnek mást,
Csupán csak bántalmazást!

Sőt még azt se!
Ezek nem érdemelnek semmit se.
Egy nagy nullák!
Mert valójában egy értéktelen "hullák"!

Választhatsz mert választani lehet!
Vagy közéjük olvadsz,
Vagy megmutatod milyen ; Egynek lenni , a Több millió közt!

Ő és te

Én nézlek téged,
Te mást nézel.
Rádmosolygok,
De észre se veszel.

Szívem meghasad hiába nevetek,
Mert Te örökké mást szeretsz hiába szeretlek.
Csókod röppen másnak,
Szíved átadod a csodának.

Ő hangosan sír,
Én csak némán vérzek.
Egészen addig amíg élek.

Ő rádkacsint ,Te ránevetsz,
Én pedig rácsok közt remegek.
Fázok mert te nem ölelsz magadhoz,
S így egyedül maradok a napokhoz.

Próbálok erős lenni, de nem megy már,
Mert érzem a súly alatt összedől a vár.

De Ő észrevett és kiszabadított a toronyból,
Befoltozta megsebzett szívem,
S azóta nem ereszti kezem.

Ha kell Ő átölel,
Nem kell szólnom semmiért,
Mert önként felel álmaimért.

Sajnálom e jószívű lelket,
Kit tönkretesz eme rettenet.

Ő belenéz a szemembe,
Szemében főnix lángja ég,
Mi a végtelenségig elég.
Ezzel kimutatni mindazt amit vártam én.
Én, aki szeretetet keres rég...  

Egy óra szenvedés...

Futás,futás,futás.
Örökké csak ugráltatás!
Körbe-körbe szökdelés,
Kézen ,lábon szenvedés.

Ha rosszul csinálod bosszantó,
Ha jól csinálod az se jó!

Szíved lelked bele adod,
Mire ő földbe tipor.

Átkozott!Morgod fejben...
De ő észreveszi,
S száz fekvőtámasz helyben!

Ha még ez se elég,
Jöjjön csak a nehezék.
Súlyt kézre-lábra,
Hadd fájjon minden porcikája!

Náthás vagy lázas oly mindegy!
A fő az ,hogy eddig éljen...
Essen a porba koszos korcsa,
Folyjon veríték rajta.

Kapkodjon a levegő után,
Amíg nem lesz a halálán.

Miközben a gyerek küzd életéért,
Addig ő nevet tettén.

És Átkokat s "dicséreteket" szór fejére,
Hogy örökké belevésődjön az elméjébe!