Ismét néz...

Néz,néz,néz,

Édes tekintettel rám néz.

Ahányszor csak találkozunk,

Tekintetünk összeforr,

S csak állunk.

Miért nézel?

Miért csinálod ezt velem?

Ugyanaz a tekintet,

Ugyanaz a helyzet...

Szép lánnyal beszélgetsz,

De te észreveszel és rám nézel,

S őt többé észre se veszed.

Nem törődök veled,

Hisz Don Juan a híred...

Úgy is nemsokára elmész,

S nem találkozunk többé.

Furcsa vagy,

Nem értelek!

Vagy csak én őrültem meg?

Alig ismerlek,

Pedig többször láttalak...

 

Hmm...

Találkoztunk.

Ismét rám nézel.

Egyenesen a szemembe,

És én visszatekintek rád.

Szemeim kíváncsiak,

Falják a látványt,

Mint kisgyerek a cukrot.

S csak állunk ott megigézve,

A többi embert elfelejtve.

Körülöttünk megszűnik a világ,

Tér és idő semmivé lesz.

Ébredj fel!

Böknek vállon,

S tekintetem elszakad tőle.

Tőle, ki hatalmas rejtélyt hagyott rám örökre.